A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs.